via credit

Még több mint tucatnyi EU-s gazdaságfejlesztési pályázat várható idén

Amellett, hogy a korábban beadott gazdaságfejlesztési EU-s pályázatokban felpörgött az elmúlt hetekben a pályázati döntéshozatal, több mint tucatnyi új pályázat megjelenése is várható még idén - hívja fel a figyelmet közleményében a Via Credit ügyvezető igazgatója.

Melyik cégeknek jön kapóra az új 45 milliárdos K+F+I-pályázat?

A ma társadalmi egyeztetésre bocsátott, három hét múlva megnyíló "piacvezérelt KFI" pályázat "egyértelműen a jobb pénzügyi paraméterekkel rendelkező vállalkozásokat szólítja meg", így a potenciálisan pályázatot benyújtható 8-10 ezer vállalat közül várhatóan összesen 110 projekt jut forráshoz - mutat rá a Portfolio-nak küldött kommentárjában Papadimitropulosz Alex. A Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója becslése alapján egy mikro- és kisvállalkozás által elnyerhető támogatás elérheti akár a 65-70 százalékos támogatási intenzitást. A középvállalkozások esetében ez 55-60 százalék, míg a nagyvállalatok esetén ez 50 százalék lehet - tette hozzá.

Kiderült, melyik cégek igazán sikeresek 100 millió alatti K+F támogatással

Kiderült, melyik cégek igazán sikeresek 100 millió alatti K+F támogatással

A 10 és 100 millió forint közötti kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA értékét - derült ki a Via Credit felméréséből. Ez azt is kihozta, hogy a közép-és nagyvállalati szektor cégei átlagon felül teljesítettek, míg a mikro- és kisvállalkozások harmadánál volt erre példa. Emiatt a felmérést készítő cég ügyvezetője úgy látja: az eredmények javulnának, ha a támogatás mértéke összhangban lenne az adott vállalkozás saját tőkéjével és dolgozói létszámával.

Kevés EU-pályázaton induló kkv-nak segíthet a közbeszerzési értékhatár emelése

A Közbeszerzési törvény január elsején hatályba lépett értékhatár emelése feltehetően csak kevés olyan magyarországi kkv-nak kedvező, amelyek uniós gazdaságfejlesztési pályázaton indultak - mutat rá mai kommentárjában Papadimitropulosz Alex. A Via Credit ügyvezető igazgatója szerint érdemi hatást a törvényi változás azokra a cégekre gyakorol, amelyek 2018 második felében nyertek el GINOP pályázaton pénzt, és bár ezen cégek száma 4500 körüli, de közülük az értékhatár emelés becslések szerint csak 130 cégnek lehet könnyítés, ami az érintett cégek 3%-a.

Akár 40 éves kamatmentes kölcsön is lehet a késleltetett adófizetésből

A fejlesztési tartalék képzésének lehetősége az idei 500 millióról 10 milliárd forintra ugrik jövőre Magyarországon és mivel ez akár 40 évig terjedő kamatmentes kölcsönnek tekinthető, így fontos lehetőség előtt állnak a nagyobb beruházások előtt álló nyereséges vállalkozások - hívja fel a figyelmet a Via Credit.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.